A friss és a fagyasztott sperma egyaránt alkalmas a mesterséges megtermékenyítéshez
Egy új tanulmányából kiderül, hogy a mesterséges megtermékenyítéshez folyamodó párok ugyanolyan valószínűséggel számíthatnak sikeres terhességre, ha a felhasznált sperma fagyasztott, mint ha friss a minta.
- A mostani adatok nélkül nem voltunk biztosak abban, hogy a fagyasztott sperma nem csökkenti-e a születési arányszámot – mondja dr. Alan Thornhill, a tanulmány vezető szerzője, a Mayo-klinika mesterséges megtermékenyítési laboratóriumának igazgatója. – Most már tudjuk, alaptalan volt az aggodalmunk.
A mesterséges megtermékenyítés első lépése, hogy a pár női tagja gyógyszeres stimulációval, a szokásosnál több pete termelésének elősegítésével, peteérését indukáljuk. Majd a petéket eltávolítjuk a petefészekből, és az átmosott, feldolgozott spermával egyesítjük, hogy létrejöjjön a megtermékenyülés. A sikerhez elengedhetetlenül szükséges, hogy a sperma hozzáférhető legyen aznap, amikor a női ivarsejtek kinyerése történik.
Ez után 3-5 nappal az embriót (a megtermékenyített petesejt) visszahelyezése történik a méhbe.
A tanulmány elkészítéséhez a Mayo-klinikán 1993 és 2003 között gyűjtötték az adatokat. 1580 ciklusnál friss spermát használtak, míg 309-nél fagyasztottat.
A kutatók a kétféle sperma hatékonyságának megállapításához kiszámították a kumulatív élveszületési arányt. A friss spermát használó ciklusoknál ez az arány 52,6 százalék volt, míg a fagyasztottnál 53,1 százalék.
Mindemellett, ha csak lehet, szívesebben alkalmazunk friss spermát, mert a fagyasztás és felolvasztás során a spermák száma csökken, mozgásuk pedig lelassul.
Ha a férfi betegsége, utazás vagy más körülmények miatt a friss sperma nem hozzáférhető, a párok választhatják a fagyasztottat is, tudva, hogy ez által nem csökken a sikeres terhesség esélye.
Központunkban lehetőség van az előzetes egyeztetést kővetően hímivarsejt fagyasztásra, amennyibe indokolt (stresszes helyzetben nehéz mintaadás, változó spermakép, illetve ha a follicullus punkció idején a férj távol van).
A mesterséges megtermékenyítés hosszú, és néha bonyolult folyamat érzelmileg, fizikailag és anyagilag egyaránt.
Ezek az eredmények azonban egy kicsit megkönnyítik a párok számára ezek vállalását.