A klimax vége?


  Megdőlni látszik, az a tudományos dogma, amely szerint minden nő pusztán annyi megtermékenyíthető petesejttel születik, amennyi a változó kor kezdetére el is fogy.
Az új felismerésből az is következne, hogy 45 év fölött is teherbe lehetne esni saját petesejttel. Idősödő kísérleti patkányok petefészkében harvardi kutatók már 2004-ben kimutattak olyan őssejteket, amelyekből laboratóriumban némi rásegítéssel, egészséges petesejteket tudtak nevelni, a szakmabeliek mégsem hitték, hogy ezt a bravúrt emberi mintán is reprodukálni tudják.
Ezt évekig akadályozta az is, hogy meglehetősen körülményes a vizsgálódáshoz szükséges emberi petefészekhez jutni. Nemrégiben azonban amerikai kutatóknak sikerült kimutatniuk a szóban forgó sejtelődöket harminc, férfivá átoperált felnőtt nő egészséges petefészkében, amelyeket Japánban mélyhűtve őriztek. A kutatók szerint a szóban forgó sejtek révén a jövőben a családalapításra idős korban vállalkozó nőknek sem kell lemondaniuk a gyermekvállalásról.
Igaz a most felfedezett sejtelődök csak kis számban találhatóak a női petefészekben, és természetes körülmények között nem is fejlődnek megtermékenyíthető petesejtekké. Ezeket a sejteket normális esetben nem érik az átalakuláshoz szükséges ingerek, például növekedési faktorok és más molekulák formájában. Magyarázza Gócza Elen őssejtbiológus -embriológus. A petesejtelődöknek az éréshez szükséges kezdőlökést a kutatók in vitro, Petri-csészében tenyésztve adták meg.
Csakhogy a sikeres teherbe esést 40 éves kor fölött az is nehezíti –így a szakember- hogy minél tovább várakozik egy sejt a petefészekben, annál nagyobb a kockázat, hogy megnő benne az élettel összeegyeztethetetlen genetikai hibák száma, és ez nem zárható ki a most felfedezett sejtek esetében sem.
(HVG 2012.03.10)