Miért kevesebb a spermium?

Máig nem sikerült tisztázni, hogy pontosan mi áll az emberi nemzőképesség - elsősorban a hímivarsejtek száma - legalább fél évszázada tartó csökkenésének hátterében.

Mesterséges herékkel küzdené le a (férfi)meddőséget egy kaliforniai kutatócsoport. 
Paul Turek urológus vezette csapat által fejlesztett protézis - a korábbi, pusztán esztétikai funkciót betöltő műherékkel ellentétben - két és fél hónapig megtermékenyítőképes lenne.
Feltéve, hogy a zsákocskába helyezett őssejtekből az - egészséges férfiak szervezetében az ivarsejtek érleléséért felelős - úgynevezett Sertolli-sejtek közreműködésével életképes spermiumok fejlődnek.

Míg a San Franciscó-i tudósok hét év múlva ígérik az első kézzelfogható eredményeket, a japán Jokohama Egyetemen Takehiko Ogava urológus és csapata nemrégiben egészségesnek és működőképesnek tűnő spermiumokat tudott előállítani Petri-csészében.
Igaz, egyelőre csak egerek őssejtjeiből, de hamarosan emberekével is próbálkoznak majd, hogy olyan férfiak is a saját ivarsejtjeikkel nemzhessenek (mesterségesen) utódokat, akiknek a szervezete nem termel erre alkalmas spermiumokat.

Minderre egyre nagyobb lehet az igény, hiszen szakértők becslései szerint a fejlett nyugati országokban minden hatodik párhoz legfeljebb orvosi noszogatásra látogat el a gólya.
A természetes gyermekáldásra hiába várók mintegy felénél a férfiak szervezetében van a hiba. Mindez bizonyára összefügg azzal, hogy az utóbbi fél évszázadban drasztikusan csökkent az egészséges férfiak ondóváladékának spermiumkoncentrációja. A nemzőképességet alig száz éve vették először alaposabban górcső alá, akkor még - együttlét után - a gyermekre vágyó nők hüvelyváladékából számolgatva a spermiumokat.
Azt csak másfél évtizeddel az ondóváladék közvetlen vizsgálatának kezdetei után, 1946-ban tudták megállapítani, hogy milliliterenként 140 millió hímivarsejt az átlag - magyarázza Kopa Zsolt, a Semmelweis Egyetem Andrológiai Központjának vezetője.
A múlt század derekán ennek az értéknek a felét már kórosan kevésnek tartották, manapság viszont az 50-60 millió spermium számít szokványosnak.

A hímivarsejtek fogyására elsőként, 1992-ben, Niels Skakkebaek dán termékenységkutató hívta fel a figyelmet. 15 ezer egészséges dán férfit megvizsgálva arra jutott, hogy az 1940-es évek óta nemcsak az ondó spermiumkoncentrációja, hanem az egy alkalommal távozó váladék mennyisége is csökkent.
Skakkebaek szerint ennek valamiképpen köze lehet a hazájában fél évszázad alatt négyszere-sére nőtt hererákos megbetegedésekhez.
A férfiasságot érintő változások okaként a (közelebbről nem pontosított) környezeti hatásokat nevezte meg.
Az aggasztó eredményeket a szakma eleinte tamáskodva fogadta, csakhogy a több országban kisebb-nagyobb mintán megismételt vizsgálatok rendre a dán adatokat támasztották alá.
Emiatt az ezredforduló táján egyre többen kaptak rá a témára, és kezdték kutatni a lehetséges okokat. A gyanú igen hamar a női nemi hormonokra, az ösztrogénekre terelődött. Ezek nemcsak a női nemi jelleg kialakulásáért, a petefészek és a méh egészséges fejlődéséért felelősek, hanem a menstruációs ciklus, a terhesség és a szülés bizonyos folyamatainak szabályozásáért is. Ugyanakkor, paradox módon, a férfiak szervezetében is termelődik rendkívül kis mennyiségű ösztrogén, aminek fontos szerepe van a hímivarsejtek érésében és a libidó szabályozásában. Megzavarja azonban a hormonháztartás precíziós működését, ha az ösztrogének túlságosan felszaporodnak a szervezetben, mert ez a nőknél emlőtumort, a férfiaknál pedig a spermiumok számának csökkenését okozhatja.

Az utóbbi mintegy másfél évtizedben számos környezetbiológus figyelmeztetett arra, hogy az élőlények szervezetében könnyedén ösztrogéntöbblet alakulhat ki.
Aggódni nem a vörösborban, a lenmag vagy a szójalisztben akár jelentős mennyiségben is található növényi, szaknyelven fitoösztrogén miatt kell, hanem inkább a szóban forgó hormonokéhoz hasonló hatású mesterséges vegyületek miatt.

A fogamzásgátló tablettákban lévő szintetikus női nemi hormonok például a nők szervezetéből a szennyvízbe, majd a természetes vizekbe kerülnek. A férfiak spermiumszámának csökkenését ugyan nem sikerült minden kétséget kizáróan összefüggésbe hozni az ivóvízben felhalmozódott ösztrogénszármazékokkal, de arra több tanulmányban is felhívták a figyelmet, hogy a szennyvíztisztítók környékén lévő természetes vizekben élő halak olykor meglehetősen furcsán viselkednek.
Nem ritka például - említette 2008-as tanulmányában Katié McAvoy amerikai környezetbiológus ,hogy a part mentén nemcsak a nőstények, hanem a hímek is ikrákat raknak és nevelgetnek.

Ezek az úgynevezett xenoösztrogének szinte bárhol megtalálhatók az iparosodott világban (gyanúba keveredett képviselőik például a műanyaggyártás alapanyagaiként használt különféle ftalátok vagy a biszfenol A).
De ilyen kemikáliák nemcsak a plasztikok színét adó, rugalmasságát és állóképességét fokozó adalék anyagokból kerülhetnek a bőrön keresztül az emberi szervezetbe, hanem kozmetikumokból, naptejekből is.
Az intenzív kutatások dacára egyikről sem sikerült minden kétséget kizáróan kimutatni nemzőképesség-befolyásoló hatását.
Az Egyesült Államokban mindazonáltal ilyesmivel vádolják az ételszínezékként használt E102-t, alias tartrazint, Dániában pedig a várandós nőknek és a szoptató kismamáknak fiúgyermekeik védelme érdekében nem tanácsolják többtucatnyi kozmetikum, köztük dezodorok, hajformázók, naptejek használatát.
Az efféle megelőzési stratégiák hatása azonban kétesélyes.
Az ondóváladék spermiumkoncentrációjának csökkenése ugyanis önmagában még nem feltétlenül okozza a férfiak nemzőképességének hanyatlását. Ugyanannyit nyom a latban, hogy a hímivarsejtek megfelelő alakúak, felépítésűek, valamint kellően mozgékonyak-e.
Előfordulhat például, hogy éppen egy nagyobb mennyiséget produkáló páciensnek kisebb az esélye a gyermekáldásra, mert hímivarsejtjeinek jó része deformálódott vagy éppenséggel túlságosan lusta.
Igaz, a hímivarsejtek alakját és mozgását esetleg befolyásoló kemikáliákkal kapcsolatban a kutatók szintén a sötétben tapogatóznak.
HVG 2012.05 (forrás)